„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2014. július 13., vasárnap

Sophie Kinsella - Segítség, kísértet!

Amikor Larát egy nap felkeresi nagymamája nővérének szelleme, a húszas éveiben járó vagány csaj egy pillanatra úgy érzi: megtébolyodott. Semmilyen racionális magyarázatot nem talál a történtekre, azt pedig mégsem érzi normálisnak, hogy egy kísértettel társalogjon. Sadie néni szelleme azonban nem foglalkozik Lara aggályaival, fontos feladatot bíz rá: meg kell keresnie rég elveszett nyakláncát, különben soha nem lelhet végső nyugalmat. 
Pedig szegény Larának a folyton zsizsegő Sadie néni nélkül is megvan a maga baja: nemrégiben indított üzleti vállalkozása máris a csőd szélén áll, egykoron a legjobb barátnőjének tartott üzlettársa mindent hátrahagyva meglépett Goába, ráadásul élete szerelme mindenféle indoklás nélkül szakít vele! 
Az eleinte nem kívánt barátság, azonban mind kedvesebbé válik Lara számára, és ahogy egyre több időt tölt a kísértet-nénikével, úgy válik mind izgalmasabbá az élete…
Vajon mit tanulhat egymástól két különböző korból származó, de nagyjából egyidős fiatal lány? Mi a célravezetőbb módszer: görcsösen vágyakozni a szerelem után vagy nyugodtan megvárni, amíg ránk talál?


Soha nem hittem volna, hogy sírni fogok egy Sophie Kinsella könyvön, de megtörtént. Nem is értem, hogy miért halogattam ennek a könyvnek az olvasását. Annyira, de annyira szerettem :) Persze ennek a történetnek is megvolt a maga könnyedsége, de valahogy mégis többről szólt. Volt benne szerelmi szál is, mint mindig, de valahogy mégis úgy érzem, hogy ez a könyv inkább szólt Laráról és Sadieről, mint Laráról és Edről. 

Tehát a könyv Lara nagymamája testvérének a temetésével kezdődik. Csak néhány családtag gyűlt össze, de igazából senki sem ismerte őt nagyon, még Lara is csak nyűgnek tartotta az egészet. Egészen addig, amíg meg nem hallott egy hangot, aki nem volt mást, mint a halott nénikéje, Sadie néni 23 éves változata. Saide elveszett nyakláncát kereste, és mivel Lara volt az egyetlen, aki hallotta őt, rávette, hogy napoltassa el a temetést, amíg elő nem kerül a nyaklánc. 
Inenntől kezdve aztán rengeteg zűrbe keveredik a két lány (vagyis csak Lara, mivel a többiek csak őt látják). Sadie segítségével egy kicsit visszarepülünk a 20-as évekbe, megismerjük az akkori divatot, a szokásokat, és fény derül Sadie egykori szerelmére is, akit elválasztottak tőle a szülei. Sadie sokt segít Larának, ráébreszti a hibáira, megmutatja neki, hogy mi az igazi szerelem (semmiképp sem az a mi Josshal van) És a végén persze elválaszthatatlan barátnők lesznek :)


Érdekes, hogy amikor az ember a nagymamájára gondol, akkor csak egy idős nőt lát, aki süt, főz, olvas, vagy valami hasonló dolgot művel. Eszünkbe se jut, hogy ő is volt fiatal, eljárt táncolni, éjszaka kiszökött a szerelméhez, mulatott, alkoholt ivott vagy éppen szivarozott. Csak idős emberként gondolunk rá, mintha így születtek volna, azt hisszük, hogy nem értenek meg. Pedig pontosan értik az élet dolgait, vagy talán jobban is, mint mi. Ez a könyv mindenképpen tanulsággal szolgál :)

Értékelés: 5/5

Az írónőtől:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése