„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2014. július 8., kedd

Benina - A Boszorka fénye

Claire White nem mindennapi tinédzser. Claire White Boszorka, méghozzá az Utolsók egyike, vagyis tisztavérű, akikből már alig él a világon, mert a varázslattal bíró teremtésekkel a boszorkányüldözők parancsára különös lények, a Zsoldosok kegyetlen módon végeznek sorba. Mivel a tizennyolc éves Claire szülei meghaltak, a nagybátyjánál lakik, és emberek között és akként is nő fel. Nehezen fogadja el másságát, egyszerű, átlagos tinédzser szeretne lenni. Aztán Gideont, egykori mentorát és jó barátját a szeme láttára öli meg az egyik legkönyörtelenebb Zsoldos menekülés közben, és Claire élete innentől kezdve megváltozik.

Már ugyan sok természetfeletti lényekről, és szerelmükről szóló könyvet olvastam, de mégis tudott újat mutatni ez a könyv. A moly.hu-n olvastam róla értékelést, és először fel sem fogtam, hogy magyar írónő tollából származik a történet. Nem mintha ez gátolt volna az olvasásban. Sőt! Nagyon szerettem olvasni a könyvet, faltam a sorait.
Clarie White egy tiszta vérű boszorkány, rajta kívül már csak hárman vannak akik szintén az Utlosók egyike. Ez a hatalom azonban nagy felelősséggel jár. Zsoldosok vadásznak rájuk, akik az életét akarják. Szülei meghaltak, nagybátyja, David (aki ember) neveli őt.
A könyv úgy kezdődik, hogy zsoldosok támadnak rá és szeretett mentorára Gideonra, aki életét áldozza érte, és emiatt depresszióba esik, nem tudja magát túltenni a mentora halálán, önmagát hibáztatja. Ezután hozzá küldik Kellant, aki félig boszorkány, félig démon, hogy vigyázzon a lányra. Érdekes volt számomra, hogy kapcsolatuk hamar barátsággá, majd kis idő múlva szerelemmé alakult. Na nem a szerelmi szállal volt a gondom, mert arra számítani lehetett, hanem az, hogy milyen rövid idő után egymásra talál a két főhős.


Clarie kedves, vicces, jólelkű, talán egy kicsit naiv személy, aki mindenkiben a jót látja. De azért sokszor úgy érzem, hogy meggondolatlanul cselekszik. Annak ellenére, hogy tisztában van a származásával, mégis emberek között nevelkedik és él. Sokszor érzi magát inkább embernek, mint boszorkánynak, és ezért gyakran az emberi érzései hajtják a cselekedeteit... És éppen ezért jobban megbízik az emberekben: mint például Maxineban, aki az egyetlen emberi barátja. Kicsit szórakozott a lány, de azért én bírom :) Ezt az emberi oldalát kedveltem a legjobban :)
Kellan Black egy igazi férfi karakter, akire minden lány vágyna. Igazából szerintem nincs semmi különös a személyiségében. Félig démoni léte ellenére feltétel nélkül szereti Clariet, akiben megvan minden jó, ami belőle hiányzik. Óvja, védelmezi őt. 
A többi szereplővel sincs semmi gond. Cameron egy jópofa figura, aki egy másik Tisztavérű, Regina férje, ő is védelmezi Clariet.. Jojra, akiben szintén él a démon, az egyetlen, aki nem kedveli Clariet, ő is Kellanba szerelmes.
Az első könyvben Clarinek nagyon sok akadályt kell legyőznie, sok zsoldossal kell megküzdenie, azért, hogy életben maradjon. És ez még csak a kezdet!!! :)

Értékelés: 5/5

Folytatás:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése