„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2014. július 22., kedd

Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek

Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 

Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról? 


Ó Te Jó Ég! Hát ez... Nem is találok rá szavakat. Teljes mértékben ellentétes érzelmek kavarognak bennem: mert a könyv hihetetlenül jó volt, de mégis annyira rossz... Lehetséges, hogy az én hibám, mivel mostanában inkább olyan könyveket olvastam, amelyek "happy enddel" végződtek. És most ezért nem tudom ezt feldolgozni. Az alaptörténetet nagyon eltalálta az írónő, kevés ilyen könyv van, ami ennyire felkavart. Rengeteg mondanivalója van az életről, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor talán már nem érdemes küzdeni. 

A történet szerint Lou elveszti az állását, és ezután elkerül a Traynor családhoz, hogy gondozza Willt, akit elütött egy motoros. Will, akinek régen jól kereső állása volt, imádott utazni, rengeteget sportolt, most egy székbe kényszerült, lábai és kezei lebénultak, szinte semmire sem képes egyedül. Nem tud enni, inni, mozogni magától, katéterrel él nap mint nap. Amikor Lou bekerül az életébe, nem igazán kedveli meg őt, hiszen a lány láthatóan boldog, tele van optimizmussal. Később aztán kiderül, hogy Will már egyszer megpróbált öngyilkos lenni, de miután nem sikerült, megkérte édesanyját, hogy vigye el Svájcba, ahol segítenek neki ebben. Az édesanyja 6 hónapot kért a fiától, hátha megváltozik a döntése, de ha nem akkor elviszi őt. Erre a hat hónapra vették fel Lou-t. Miután a lány ezt megtudja, elhatározza, hogy mindent megtesz azért, hogy Will meggondolja magát. Kisebb-nagyobb sikereel, de sikerül Willt kimozdítania a lakásból. Sok helyre elviszi őt, megmutatja neki, hogy így is lehet élni, még egy tíznapos nyaralásra is elutaznak. 

De nemcsak Lou az, aki segít Willnek, hogy megváltozzon az élete, hanem fordítva is. Will megmutatja a lánynak, hogy azon a kis falun túl is van élet, ahol élnek. Ráveszi, hogy próbáljon ki új dolgokat, hogy ne féljen az újtól. Érdekes, de ő is segít neki abban, hogy meglássa a világban a szépet. Lou-nak is sok tanulni valója van az életről..

Nagyon komoly témát, az eutanáziát feszegeti könyv. Hogy mikor jön el az a pont a betegségben, amikor már élni nehezebb, mint meghalni: Willnek a tolószéken túl, rengeteg más problémája volt. Sokszor betegedett meg, tüdőgyulladást is nagyon gyakran kapott, a szervezete fokozatosan leépült. Ha életben is marad sem biztos, hogy sokáig bírja. És az az élet tele lesz fájdalommal, és a halál csak lassan, kínokkal tele jön el.
Nem ajánlom ezt a könyvet annak, aki nem szereti ha nem boldog a vég. Én is egy ilyen típus vagyok, csak hát nem tudtam ezt előre. Ennek ellenére örülök, hogy elolvastam, mivel a történet nagyon jól kidolgozott, és rengeteg mondanivalója van. Ha olvasni akarod, egy csomag zsepi mindenképpen legyen nálad!


Kedvenc idézet: "Ez nem elég nekem. Ez a világom nem elég, még akkor sem,  ha te benne vagy. Pedig hinned kell nekem, Clark, az egész életem sokkal jobb lett, mióta te megérkeztél. De ez nem elég nekem. Ez nem az az élet, amit én szeretnék. Az a helyzet, hogy én értem, hogy ez az élet még akár jó is lehetne. Értem, hogy ha te velem lennél, még akár nagyon jó is lehetne. De ez nem az én életem. Én nem vagyok olyan, mint azok az emberek, akikkel beszéltél. Ez egyáltalán nem olyan élet, amilyet én akarok. Még csak megközelítőleg sem.
Én szerettem az életemet, Clark. Szerettem a munkámat, az utazásokat, a dolgokat, amelyek én voltam. Szerettem aktívan használni a testemet. Szerettem motorozni, levetni magam épületek tetejéről. Szerettem megsemmisíteni másokat az üzleti tárgyalásokon. Szerettem a szexet. Jó sok szexet. Én sűrű életet éltem.  Én nem arra születtem, hogy ebben az izében létezzek. És mégis, minden szándék és cél ellenére most ez az izé az, ami meghatároz engem. Az egyetlen dolog, ami meghatároz.
Fogalmad sincs, mi sülne ki ebből az egészből. Fogalmad sincs, hogyan fogsz érezni akár csak hat hónap múlva. És én nem akarlak látni mindennap meztelenül, nézni, ahogy az őrült ruháidban mászkálsz a lakásban, miközben nem...  én képtelen vagyok azt tenni veled, amit szeretnék. Ó, Clark, ha tudnád, mit csinálnék veled ebben a pillanatban! És én... én nem élhetek ezzel a tudattal. Nem megy. Az nem én lennék. Én nem vagyok olyan ember, aki képes lenne mindezt csak... elfogadni."



Értékelés: 5/5*

Az írónőtől:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése